Részlet Alexa Károly irodalomtörténész cikkéből

Magyar Hírlap 2008. december 3.

"Beszéljük tehát és nem éljük a hagymalekvárt. És efféle intenzív hagymalekvár-centrikus csevegés közben csak úgy passzióból autózgatunk a Balaton-felvidéken - hja, tud élni a kisnyugdíjas -, itt egy Turul étterem, ott lebeg a Hétvezér fogadó fölött az Árpád-házas zászló, ha itt befordulnánk, egy trianoni emlékhelyet találnánk, ennyit a labancföldről, megállunk Tapolcán ebédelni.

A Szent György Panzió- és Étteremben. Így, csupa nagy kezdőbetűvel. Az épületet valahai polgári kaszinónak vélhetnénk, noha "szimpla" polgárház a századelőről, három egybenyitott nagy szobája akár bálterem is lehetne. Eredeti ajtók, a pincéri udvariasság és szóhasználat is az. ("Befejezte a hölgy a levest? Köszönöm. Akkor intézkedem a második fogásról.") A kínálatról csak annyit, hogy a levesek, előételek, szárnyasok stb. mellett külön és önálló "fejezetet" képez a szűzpecsenye, nem mellérendelve a sertés egyéb húsneműinek. Az egyik szűzsültes menüpont végén ott áll természetesen: "hagymalekvárral". Én ugyan mást kérek (szűzpecsenye, kacsamájas körítéssel rásütött füstölt sajttal), de külön és feltétlenül hagymalekvárt, akár csak egy kiskanálnyit. Pincérünk természetesen egy klasszikus mártáskiöntőnyit hoz. Belekóstolok, és némán odakínálom a családi hagymalekvár-innováció hagymázas vezérképviselőjének. Belekóstol, leteszi a kanalat, sóhajt, s arcvonásain erőt vesz az, amit oly ritkán látni: a teljes megadás. "Jobb, mint az enyém" - préseli ki. "Sőt"- bátorodok meg én. "Adj hozzá egy darab krokettet, és beszélj a pincérrel. Te vagy a férfi. Állítólag." - Mert hallotta bíráló nyikkanásomat. "Uram? Semmi különös. Lila hagymát párolunk és a végén áfonyalekvárt keverünk bele. Két víz, igenis. A hölgynek sima, az úrnak természetesen buborékos."

Ragyog a pannon ősz. Gyulakeszi, Szentbékkála, azután a Badacsony fertálya, szüreti mozgolódás mindenütt, színeződik az erdő, Vöröstó és Barnag házai kezdenek olyanná szépülni, mint Somogyi Győző Salföldje, Kovács Pistáék kertjében egy kis viperát szedek ki a macska karmaiból, itt-ott még fasorok között visz az út, csöndesen duruzsol a szó, majd elhallgat, Budaörs után be a lidérces csúcsforgalomba. Valahol Kelenföldön lomtalanítás folyik, a lakótelepi kupacok közt araszolgatva halk mormogás a jobb első ülés felől: "És a te zavaros hagymalevesed a múltkor?"

Alexa Károly irodalomtörténész, Magyar Hírlap 2008. december 3.